A kötet az MTA Régészeti Intézete és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága munkatársainak közös munkájával készült. A megye északkeleti részét elfoglaló 793,5 km2 kiterjedésű terület nyugati fele a Rákos-, Sződrákosi-, Szilas-patakkal a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, így szorosan kapcsolódik a Dunántúlhoz is. Nagyobbik fele pedig a Galga és Zagyva mellékvizei, valamint a Felső-Tápió révén a Tisza vízgyűjtőjének része, ami nyitottá teszi a keletről érkező hatások befogadására. Másrészt az Északi-Középhegységhez (Cserhát) csatlakozó 2–300 m magasságú dombvidék (Gödöllői-dombság) és az Alföld találkozásánál fekszik. Ezek a természetföldrajzi tényezők meghatározták, illetve alapvetően befolyásolták a terület kapcsolatrendszerének alakulását az őskortól kezdve napjainkig.
A volt aszódi és gödöllői járás régészeti lelőhelyeit bemutató, hosszú évek kutatásai során elkészült kéziratnál a Magyarország Régészeti Topográfiája (MRT) 1-10. kötetének módszereit alkalmaztuk; a feldolgozásra kiválasztott terület régészeti emlékanyagát és történeti forrásait a jelen kötet is helységenként, lelőhelyek szerinti csoportosításban tárgyalja az őskortól a törökkor végéig terjedő időből. A teljességre törekvő múzeumi és szakirodalmi adatgyűjtés eredményeinek kritikai értékelésén túl az emberi megtelepülésre alkalmas területek terepbejárásokkal történő átkutatására törekedtünk. Lehetőség szerint légi fotókat is készítettünk. A mintegy 900 régészeti lelőhely átfogó képet nyújt az Alföld és az Északi Középhegység, valamint a legtöbb korszakban a Dunántúlról idáig kiterjedő nyugati régió találkozásánál fekvő változatos adottságú táj települési viszonyairól, a három nagy régió találkozási pontjánál fekvő terület kapcsolatrendszeréről a régészeti korokban. A térképekkel, lelőhelyfelmérésekkel és a jellemzőbb leletek fényképével gazdagon illusztrált mű alapvető forrásként használható egyebek között a környezetrégészeti és helytörténeti kutatásokhoz, valamint a beruházásokat, építkezéseket megelőző hatósági munkához.
A kötet a középső bronzkorban (Kr. e. 2000–1600/1500) a Kárpát-medence nyugati részén élt népcsoport kutatásának új eredményeit mutatja be. Az írott forrásokból nem ismert elnevezésű őskori kultúrákat gyakran a tárgyi műveltségük jellegzetes eleme alapján nevezi el a régészettudomány. A dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája jellegzetes, mészberakással díszített edényművességét a magyar régészeti kutatás már a 19. század közepén felfedezte. A négyezer évvel ezelőtt leletanyagról fontos feldolgozások születtek az 1900-as évek kezdetén, illetve az 1960-as, 1970-es években. Az immár több mint másfélszáz éve kutatott bronzkori műveltség hatalmas mennyiségű leletanyagának zöme azonban közöletlen maradt. A könyv szerzője a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrája közép- és dél-dunántúli leletanyagának összegyűjtésére és monografikus feldolgozására vállalkozott, áttekintve a Délnyugat-Szlovákiától Északnyugat-Horvátországig elterjedt népcsoport emlékanyagának teljes szakirodalmát is.
A mészbetétes kerámiát és a korszak jellegzetes bronz ékszereit és fegyvereit használó népcsoport élete több száz éven át követhető a leletek elemzése alapján. A részletes vizsgálatok a települések és a temetkezési rítus változásait, és sajátos, helyi fémművesség kialakulását és fejlődését is bemutatják.
Az Európa nagy területein átívelő kapcsolatrendszerben – amint más történeti korokban is megfigyelhető – a Dunántúl népessége a bronzkorban is fontos közvetítő szerepet játszott. A mészbetétes kerámia kultúrája népe számos szállal kötődött egyrészt a mai Dél-Németország, Csehország, Alsó-Ausztria és Nyugat-Szlovákia térségében elterjedt, hasonló földrajzi és gazdasági körülmények között élő, másrészt a Nagyalföld és Erdély területein lakó és alapvetően eltérő, balkáni típusú gazdálkodást folytató kultúrákhoz. Az életmód és a kapcsolatrendszer elemzése a mészbetétes kerámia kultúrája társadalmáról is szolgáltat információt: hogyan készültek a kerámia és fém tárgyak, mit jelentettek a bronz ékszereken és az edényeken megfigyelhető szimbólumok viselőik, használóik számára. A szerző mindezen adatok összegyűjtését és modern szemléletű vizsgálatát végezte el, figyelembe véve a Kárpát-medence és tágabb térsége újabb (pl. társadalomrégészeti, környezetrégészeti, archeometriai) kutatási eredményeit is.
Central European Medieval Texts Series, Volume VI
Editors: János M. Bak, Urszula Borkowska, Giles Constable, Gábor Klaniczay
ISSN 14 19 77 82
A könyv kétkötetesre tervezett kiadvány első darabja, amely a középeurópai középkor hagiográfiai elbeszéléseit gyűjtötte össze. A szentek életét bemutató tíz és tizenegyedik századi szövegek (amelyek alig valamivel később íródtak), tanúbizonyságai a cseh, lengyel, magyar és dalmát területek kereszténnyé válásának. A kötetben szereplő szentek sok esetben országok védőszentjeivé váltak , és tiszteletük a középkor folyamán széles körben elterjedt. A kötet első ízben közli a szentek egy-egy legendájának angol fordítását, a latin eredeti legfrissebb kritikai kiadásával együtt, amelyeket a szövegtradíciót tárgyaló bevezetők előznek meg.
Olyan forrásgyűjteményt tart így kezében az olvasó, amelyet a régészeti értelmezések során is igen gyakran, szinte kézikönyvként használhat.
Az appendix kritikai áttekintését nyújtja a szentek kimerítő hagiográfiai irodalmának.
Tartalomjegyzék:
General Editors’ Preface Abbreviations The hagiography of conversion – Ian Wood Passion of Saint Wenceslas by Gumpold of Mantua (Marina Miladinov) Life of Saint Adalbert Bishop of Prague and Martyr (Cristian Gaşpar) Life of the Five Brethren by Bruno of Querfurt (Marina Miladinov) Lives of the Holy Hermits, Zoerard the Confessor and Benedict the Martyr by Blessed Maurus, Bishop of Pécs (Marina Miladinov) Life of Blessed Gaudentius, Bishop of Osor (Marina Miladinov, with a preface by Zrinka Nikolić) Select Hagiography of the Saints of this Volume Select Bibliography Index of Names
E kötet megjelentetésével az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Intézete a magyar bronzkorkutatással szemben fennálló, több mint hatvanéves kötelezettségének tesz eleget. A Dissertationes Pannonicae sorozat több ezer bronzkori temetkezés leleteinek gyűjteményes bemutatásával indul újra, amelyek megmentésére az 1950-es évek egyik legnagyobb építési területén, Dunaújvárosban került sor.
A kötet alapjául a szerző 2001-ben megvédett PhD disszertációja szolgál, amely tizenöt év kitartó és fáradságos kutatómunkájának eredménye. Az eredetileg több mint 1600 sírból álló hányattatott sorsú temetőből 918 temetkezés sírmellékleteinek azonosítására, restaurálására és vizsgálatára került sor a feldolgozás során. A korai bronzkortól egészen a késő bronzkorig használatban levő birituális temetőről készült tanulmányból részletes kép bontakozik ki a Közép-Duna völgyének anyagi kultúrájáról, temetkezési szokásairól, és a régióban élt társadalmi csoportok kapcsolatrendszeréről.
„Nagy öröm kézbe venni az erdélyi régészeti lelőhelyeket és műemlékeket bemutató légi felvételeket tartalmazó kötetet. Nem térve ki az egzakt kutatási eredményekre, hiszen a kötet ezekről gazdagon tudósít, inkább a képek esztétikai aspektusára utalnék. A fotót készítő szakember magától értetődően nem művészetet akar csinálni, hanem a mesterségét űzi. Azaz végzi a dolgát, kihasználva a technika nyújtotta lehetőségeket. Ugyanakkor az eredmény a művészettörténész és a műélvező számára – függetlenül a „régészeti” realitástól – varázslatos piktogramok sora, amelyek egyúttal a múlt üzenetét is hordozzák.”
Szabó Miklós
az MTA rendes tagja
A szerzőnek a Paris-Sorbonne (Paris IV) egyetemen 2011-ben megvédett doktori disszertációja jelent meg a TALENTUM sorozatban. A könyv a bibractei magyar ásatások során előkerült kerámia leletanyag tudományos vizsgálatát tartalmazza.
Az ókori Bibracte (mai nevén Mont Beuvray) Közép-Franciaországban, Bourgogne-ban található. A kelta haeduus törzs központi oppiduma a Morvan középhegység szívében helyezkedik el, egy vízrajzilag fontos választóterületen a Loire-völgye és a Saône medencéje között. A lelőhely azonosítása hosszú ideig megosztotta a kutatókat. Eleinte leggyakrabban a törzs római hódítás utáni központját, Augustodunumot (a mai Autun) jelölték meg Bibracteként. Jacques-Gabriel Bulliot, autuni borkereskedő és amatőr régész volt az, aki az Autuntől 25 km-re fekvő Mont Beuvray-n 1867 óta végzett ásatásaival pontot tett a vita végére.
A feltárásokat 1895-től Bulliot unokaöccse, a francia régészet egyik legnagyobb alakja, Joseph Déchelette vette át. Az ásatások 1986 óta immár nemzetközi együttműködés keretében folynak, melynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete 1988 óta a tagja.
A magyar ásatások a Pâture du Couvent teraszán kezdődtek, és napjainkban is itt folynak („a kolostor legelője” elnevezés onnan ered, hogy a területet, amely a XIV. század óta létező ferences kolostor falain kívül esett, a középkortól kezdve rét borította). Itt, a Nagy Kovácsműhely-insula felső teraszán, nagyméretű, római típusú arisztokratikus lakóházat, un. domust találtak. A 2000. évi ásatási szezon meglepő eredménye, hogy padlója alól monumentális, bazilika alaprajzú kőépület oszlopcsarnokának maradványai kerültek napvilágra. Jelentőségét mutatja, hogy a porticus in situ oszlopmaradványának átmérője 60 cm. Az épületek, valamint a bazilika építési rétegei alatt előkerült prerómai objektumok interpretálásához és keltezéséhez, a precíz kronológiai értékkel bíró fémleletek szinte teljes hiányában, a kerámiaanyag adja az egyetlen támpontot.
A munka, kutatástörténeti és metodikai bevezető után, a bibractei magyar ásatások kerámia leletanyagának katalógusát és krono-tipológiai feldolgozását tartalmazza. Egyik legfontosabb eredménye a bazilika keltezéséhez kötődik: az építési rétegekben talált kerámia töredékek vizsgálata alapján ugyanis az épület bizonyosan Augustus uralkodása előtt épült. Tehát ez az egyedülálló fontosságú köztársaság-kori műemlék Galliában a legkorábbi ma ismert ilyen típusú építmény. A kötet azonban nem csupán az insula építési fázisainak keltezését végzi el, hanem nagyban hozzájárul a bibractei oppidum kronológiájának pontosabb ismeretéhez is.
A ‘Marosvásárhelyi Kollokviumok’ ötletének felmerülésekor csak remélhettem, hogy egy olyan romániai regionális múzeum, mint a Maros megyei hozzá tud majd járulni a Közép- és Kelet európai régészetet érintő tudományos fórumok megrendezéséhez. Mégis, az intézmény vezetésének fiatalos felfogása és az új kezdeményezések iránt való nyitottsága a nélkülözhetetlen anyagi, infrastrukturális és logisztikai támogatás által biztosította a merész kezdeményezés hátterét.
Úgy gondolom, megengedhető – sőt, talán szükséges is – hogy visszatekintve az utóbbi négy év tapasztalataira levonjuk a következtetéseket, megvizsgáljuk az elért sikereket, az átélt nehézségeket, vagy az esetleges hibákat, azután, eredményeinkből erőt merítve magasabbra emeljük a lécet saját magunk és az intézmény számára is.
Az első kollokvium idején 2008-ban úgy határoztunk, hogy olyan eseménysorozatot szervezünk, amely területét tekintve a Kárpát-Medencére, történeti periódusai szerint pedig évenként felváltva a Bronzkorra és a Vaskorra koncentrál, így az egymást követő két konferenciát a közös kérdések kapcsolják össze. Miután az első két kollokviumot a Bronz- majd a Vaskor emberi közösségeinek szenteltük, a következő két esemény ugyanezen korok temetkezési és rituális gyakorlatával foglalkozott. A folytonosság fenntartása érdekében e kötete megjelenésének évében a Maros Megyei Múzeum a kollokviumot Bronzkori Kézművesek és Kézműipar a Kárpát-Medencében címmel rendezi meg, előrevetítve a jövő évi vaskori konferencia témáját. Így e sorok olvasója a Marosvásárhelyi Érckori Kollokviumok negyedik kötetét tartja a kezében, amely a konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza, további, a temetkezési és rituális régészet témájához kötődő tanulmányokkal kiegészítve.
Minthogy a halál és az ahhoz kötődő szertartások régészete elvont és néha megfoghatatlan tudomány, ami feltételez bizonyos pszichológiai folyamatokat és csoportos, valamint egyéni társadalmi viselkedésmintákat, és ezeket veszi alapul a feltárt leletek és jelenségek vizsgálatakor, így a téma ismét kimeríthetetlennek bizonyult. Az itt bemutatott, a Kárpát-Medence csaknem egész területét feldolgozó tanulmányok a vaskori társadalmi szerkezet kollektív viselkedésmintáit és azok kulturális kölcsönhatását veszik górcső alá, amelyek hatást gyakoroltak az itt élők közös eszmerendszerére, figyelmet fordítva a szertartásokhoz kötődő leletekre, a temetők környezetére és szerkezetére, a temetkezési rítusokra és a sírleletek rendszeres vizsgálatára. A kollokvium és a kötet első tanulmányai az Erdélyből, Magyarországról és Horvátországból régebben előkerült Kora-vaskori leletek újabb vizsgálatának és újraértékelésének eredményeit mutatják be. Ezen felül betekintést engednek a Kárpát-Medence Késő-vaskori társadalmai (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia és Szerbia) temetkezési szokásaiba is, új fényben mutatva be a kultuszokhoz, szertartásokhoz, vagy a túlvilági léthez kötődő leleteket és régészeti jelenségeket, ezeken keresztül pedig a korszak kapcsolatait és „láthatatlan” kölcsönhatásait. Az alternatív és kiegészítő módszerek – a geofizika, archaeozoológia, antropológia és statisztika – egyre növekvő jelentősége a Késő Vaskor kutatásában szintén bizonyítást nyer a kötetben.
A kollokvium és a kötet megjelenésének pénzügyi támogatásáért a Maros Megyei Múzeumot illeti köszönet. A konferencia megszervezésének költségeit jelentős részben az „Executive Unit for Financing Higher Education, Research Development and Innovation” (UEFISCDI) fedezte a „PNII IDEAS Program” 2011-es Kutatási Alprogramján keresztül. Hálás vagyok családom, valamint kollégáim és barátaim bizalmáért és támogatásáért, akik bátorítottak a kollokvium megszervezésekor és a kötet szerkesztésekor. Végül, de semmiképp sem utolsósorban szeretném hálámat kifejezni J. V. S. Megaw professzornak, aki számos egyéb kötelezettsége ellenére készségesen segített a tanulmányok angol nyelvi lektorálásában, sőt, hasznos megfigyeléseivel gyakran ki is egészítette azokat.
Berecki Sándor