Könyvajánló

Die Bronzezeitlichen Anhänger in Ungarn (A magyarországi bronzkori csüngők)
Jankovits Katalin
Studia ad Archaelogiam Pazmaniensiae 9. Sorozatszerkesztő: Türk Attila Budapest, PPKE-Archaeolingua, 2017. Nyelv: német Keménykötés Terjedelem: 484 oldal fekete-fehér + 8 színes oldal ISBN 978-963-5766-04-6 ISSN 1215-9239
Book__001__H17T

A magyarországi bronzkori csüngőkről mindeddig nem jelent meg összefoglaló munka. A csüngők a bronzkori ékszertípusokon belül egy különösen fontos csoportot képeznek: legtöbbjüket nem csak ékszerként viselték, hanem amulett funkciót is betöltöttek, és fontos információval szolgálnak az egykori hitvilágról, vallásról.

Ebbe a kötetben 3574 db csüngő és öntőmintájuk adatai kerültek felvételre – lehetőség szerint az eredetiben történő tanulmányozásuk, rajzolásuk alapján – Magyarország különböző múzeumaiból, a bronzkor teljes időszakából. Közülük 754 db eddig publikálatlan volt.  A csüngők depó- és sírleletekből, településekről, szórványként vagy egyedül (Einzelfund) kerültek elő.  A leletanyag csoportosításán belül 34 típus, és ezeken belül különböző variációk különíthetők el.  A kötetben szereplő csüngők többsége öntési technikával készült, egy- vagy kétrészes öntőmintában, ritkábban fordul elő, hogy bronzlemezből vágták ki őket. Minden fejezetben bemutatásra kerülnek az egyes csüngőtípusok és variánsaik jellegzetességei, funkciói és szimbolikája. A sírokból előkerült csüngők és egyéb mellékletek alapján jól kimutathatóak a bronzkori közösségeken belül jelentkező szociális különbségek is; természetesen a csontvázas sírok több információt adnak az egykori viseletről, mint a hamvasztásosak. Minden fejezetben sor kerül a csüngők időbeli besorolásának (Zeitstellung) és földrajzi elterjedésnek részletezésére, majd 147 táblán kerül bemutatásra a csüngők leletanyaga, földrajzi elterjedésük, kronológiai helyzetük és a csüngők lehetséges viseletének rekonstrukciója.

A cseszneki vár építéstörténete
Rácz Miklós
Épületrégészet és számítógépes modellezés Budapest: Martin Opitz, 2017 Nyelv: magyar Keménytáblás Terjedelem: 176 oldal, színes és fekete-fehér képekkel ISBN 978-963-9987-25-8 ISSN 2060-6370
Book__002__H17T

A bakonyi rengetegben megbúvó Csesznek vára – fekvésének és ebből adódó tájképi szépségének köszönhetően – egyik leglátványosabb, széles körben ismert építészeti emlékünk. A sziklacsúcson emelkedő felsővár ma is magasan álló maradványai talán a legjobban tükrözik azt a képet, amelyet a történelem iránt csak érdeklődő vagy épp az annak kutatásával foglalkozó egyaránt őriz magában a középkor környéküket uraló erősségeiről.

A tatárjárást követő várépítkezési hullámban a 13. század második felében emelt erősséget számos főúri család – köztük a Csesznekiek és a Garaiak – birtokolta, időnként királyi kézen volt. A török megszállás csupán néhány évig tartott, a vár katonai szerephez utoljára a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején jutott. A háborús idők elmúltával az Eszterházyak alakították át barokk kastéllyá a zordon kővárat, amely a 19. század elejére már elhagyatottá és lakatlanná vált, de soha nem elfeledetté. A romjaiban is impozáns erődítményben forgatták például 1947-ben a Valahol Európában című film külső jeleneteit, amelynek egyik ikonikus jelenetében a várvédő gyerekek kőgörgeteggel verik vissza a támadó, fegyveres felnőtteket.

Jelen kötet száznál is több archív fotóval, továbbá a közelmúltban készült színes fényképpel, valamint a szerző által készített háromdimenziós rekonstrukciós rajzokkal illusztrálva mutatja be a cseszneki vár közép- és újkori építéstörténetét azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy valóban tudományos hátteret biztosítson e kiemelkedő műemlék méltó építészeti és turisztikai bemutatásához, amelyre a Nemzeti Várprogram keretében hamarosan új lehetőség nyílik.

Hadakozás és önvédelem a középkori és fejedelemség kori Udvarhelyszéken
Sófalvi András
Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2017 Nyelv: magyar Keménytáblás Terjedelem: 616 oldal, színes és fekete-fehér képekkel ISBN 978-606-739-076-6
Book__003__H17T

A szintézis a történelmi Udvarhelyszék középkori és fejedelemség kori önvédelmének tárgyi emlékeit tárja fel, mindemellett a korabeli határvédelem és a székely hadviselés sajátos összetevőit elemzi, tágabb kontextusban vizsgálva Erdély, illetve Székelyföld határvédelmét. A szerző átértékeli a korábbi kutatások több eredményét, felülvizsgálva a székely várépítés tagadásának teóriáját, illetve a késő középkori székely fegyverhasználat kérdéseit.

A korszerű régézeti módszerekre alapozott kuatómunka során az önvédelem széles spektruma került előtérbe: várak, erődített udvarházak, hosszúsáncok, védőfallal erődített természetes barlangok, mesterségesen ásott barlangok, tatárpincék, védelmi kialakítású templomok. A szisztematikus kutatások során végig lehetett követni az önvédelmi szemlélet és az alkalmazott stratégiák változásait az Árpád-kortól a késő középkoron át a fejedelemség koráig.