A BTK Régészeti Intézete (korábban az MTA Régészeti Intézete) megalapítása óta kiemelt feladatának tekinti a Magyarország Régészeti Topográfiája köteteinek összeállítását és közzétételét; 1966–2012 között 11 kötet jelent meg. Az elmúlt évtizedben többször megváltozott az örökségvédelmi intézményhálózat és a jogi háttér, felgyorsult a nagyberuházások üteme, sokat fejlődött a régészeti célú térinformatika és a terepi eszköztár, ami a topográfiai kutatás módszertanának és publikációs gyakorlatának a korszerűsítését is felvetette. Jelen kötet az ország második legnagyobb területű közigazgatási egységének számító Hódmezővásárhely északi határát tekinti át, alapozva korábbi, egyetemi szakdolgozatok terepi munkáira és a terület új bejárására, melynek során korszerű eszközökkel és térstatisztikai módszerekkel olyan megközelítést sikerült kidolgozni, amely nemcsak a régészeti és településtörténeti kutatáshoz kínál megbízható adatokat, hanem a korábbiaknál jóval pontosabban határozza meg a lelőhelyek intenzitását és kiterjedését, ezzel segítve a mindenkori beruházások előzetes tervezését. A topográfiai szócikkeket külön értékelő tanulmányok egészítik ki a BTK Régészeti Intézete és az együtt működő Csongrád-Csanád megyei intézmények – SZTE Régészeti Tanszék, Móra Ferenc Múzeum, Tornyai János Múzeum és a megyei Kormányhivatal – munkatársai, valamint további felkért szerzők tollából. A kötet digitális háttere az adatok visszakeresését és különböző szempontú lekérdezését is lehetővé teszi.
A régészeti lelőhelyek és emlékek környezetük szerves részei. Hűen tükrözik azon folyamatokat, melynek során az azokat létrehozó közösségek a történelem során folyamatosan alkalmazkodtak környezetükhöz, de alakították is azt. E kötet szerzői ember és környezet kapcsolatának három aspektusára fókuszálnak: a lelőhelyek és történeti emlékek, mint a helyi flóra és fauna életterének megőrzésére és fenntartására; a régészeti és jelenkori biodiverzitás vizsgálatára; valamint a természet- és örökségvédelem feladatainak komplex, integrált megközelítését lehetővé tevő szervezeti és törvényi háttérre. A megfelelő lelőhelykezelési tervek kialakítása és követése nem csupán a lelőhelyek állagát és élményét javítja, de pozitív hatással lehet az adott terület biodiverzitására nézve is, míg más esetekben bizonyos fajok megjelenése előre nem látott kockázatot jelent az örökségi elemekre.
Az Árpádok királysága kultúrák találkozási pontján született: nemcsak a két keresztény birodalom és egyház, de a letelepedett és nomád, a keresztény és nem keresztény világ határán. A találkozások egyszer békés kapcsolatokat, máskor fegyveres konfliktusokat jelentettek. Az ország keresztény, európai kötődése a 10. század utolsó évtizedeitől egyértelmű volt, fennmaradását ennek köszönheti. Sikerrel megőrzött függetlensége nem akadályozta kulturális integrálódását.
A honfoglaló Árpád fejedelem leszármazottai, az Árpádok a középkori magyar királyság megalapítói. A magyar történelemben az Árpádok korának is nevezett időszak 1301-ben, a dinasztia kihalásával ér véget. A magyar köztudatban az Árpádok korának csupán egy-két kiemelkedő alakja és eseménye él, a dinasztia világszerte tisztelt szentjeinek származása már jobbára feledésbe merült. A kötet célja, hogy bemutassa ezt a Magyarország és a Kárpát-medence életét tekintve máig meghatározó korszakot, kimagasló személyiségeivel és hétköznapi embereivel, fényeivel és árnyaival – egy ország születését és átalakulásait a fennmaradás és kiteljesedés érdekében.
Számos jelentős európai gyűjtemény őriz egyedülálló, az Árpádokhoz kapcsolódó műalkotásokat, melyek éppen a magyarság európai integrációjának, a dinasztia szerteágazó nemzetközi kapcsolatainak (néha pedig az ország viharos történetének) bizonyítékai. A kötet a külföldi és a magyarországi emlékek együttes bemutatásával a maga egységében kívánja láttatni az Árpádok korát, lehetőséget kínálva a magyar és egyben európai múlt egy fejezetének újbóli felfedezésére és értékeinek felismerésére.
A Budapest területén ma látható számos római kori emlék közül kiemelkedik az Aquincumi Múzeum és a körülötte fekvő romterület, amely Magyarország egyik leglátogatottabb és legnagyobb, összefüggően helyreállított bemutatóhelye. Az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkjába belépve a látogató figyelmét magára vonja egy tömegében kicsi, részleteiben azonban gondosan kidolgozott kis épület, amely jellegében és tartalmában eltér a tőle északra fekvő romkert látványosságaitól. A kis épület nem más, mint egy római kori városi lakóház modellje, amely 2012 óta – környezetével együtt – egyik gyöngyszeme a Régészeti Parknak. Megépítése mérföldkövet jelentett az aquincumi építészeti emlékek bemutatásának történetében. Az egykori város épületmaradványait többnyire az alapfalak konzervált állapotában láttató romkertben a római kori városi ház modelljének felépítésével és hiteles belső dekorációival, berendezésével Aquincum is csatlakozott a korunkban egyre divatosabb rekonstrukciós elvárásokhoz, amelyek lehetővé teszik a múlt teljes térbeli élményének átélését.
A Magyar Nemzeti Múzeum legújabb és tervezett kiadványairól lásd Mészáros Balázs beszámolóját mostani számunkban.