Amíg téli számunk bevezetőjében online kiadványunk első három évére pillantottunk vissza, a tavaszi szám előszava inkább a jövőbe néz. Erre kiváló alkalmat ad Patay-Horváth András beszámolója az Archaeolingua Alapítvány és Kiadó, valamint a CEU Kulturális Örökség Tanulmányok Programja közös szervezésében februárban rendezett tudományos ülésszakról és kiállításról, amely mind módszertani szempontból, mind a bemutatott és alkalmazott eszközök tekintetében igen sok újdonsággal szolgált, és egyaránt tükrözi a régészeti kutatás megváltozott szemléletmódját és további lehetőségeit. Az elhangzott témák iránti érdeklődést bizonyította a hallgatók és látogatók száma is, ezért is találtuk fontosnak, hogy az eseményről szóló írás megjelenjen online újságunkban.
A tanulmányok mellett ezúttal nagyobb hangsúlyt kaptak a könyvismertetések is, amelyek tartalma és terjedelme túlmutat a szokásos recenziókon, és önálló cikkeknek tekinthetjük őket. Két olyan kötetet is bemutatunk ebben a számban, amely messze túlnő egy-egy konkrét régészeti probléma feldolgozásán. Mindkét kötet megjelenése jelentős lépés a magyar régészeti kutatás szempontjából. Az egyik a honfoglaló magyarok viseletéről szól. 1944-ben jelent meg László Gyula műve a honfoglaló magyar nép életéről, amelyben fontos szerepet kapott a korabeli viselet rekonstrukciója. Ez a munka sok tekintetben fordulópontot jelentett a hazai régészet történetében, és azóta is többnyire László Gyula művészi rajzai jelennek meg minden alkalommal, amikor a korszak viseletéről esik szó. Ezért is fontos vállalkozás ez az új könyv, amelynek szerkesztői és szerzői újragondolták a viseletek rekonstrukcióját az új régészeti eredmények bevonásával. A kötet emellett arra is vállalkozott, hogy röviden összefoglalja a magyarság a Kárpát-medencei honfoglalást megelőző történetét, és az erre vonatkozó, alapvetően új régészeti elképzeléseket.
Hasonló jelentőségű munka Pálóczi-Horváth András kötete, amely a középkori Magyarországra betelepedett keleti nomád népek történetének és hagyatékának új feldolgozása. A szerző még az 1980-as években foglalta össze a kérdéskört a besenyőkről, kunokról és jászokról szóló kötetében, amely egy sikeres sorozat („Hereditas”) keretében jelent meg magyarul és több idegen nyelven is. Az a kötet a nagyközönség számára készült, de olyan sikeres volt, hogy a történeti-régészeti képzésekben egészen napjainkig tankönyvként is használják. Ezért különösen örvendetes, hogy a szerző most elkészítette a téma új összefoglalását, lényegesen nagyobb terjedelemben, gazdag illusztrációs anyaggal. A mű egyszerre lehet kézikönyv a szakmabeliek számára, és olvasmányos történelemkönyv a régészet és középkor iránt érdeklődőknek.
Az elmúlt évtizedekben hatalmas átalakuláson ment keresztül a régészettudomány, és ezen keresztül számos, az emberiség múltjával foglalkozó tudományterület. Újabb és újabb tudományágak jelennek meg a régészeti leletek értelmezésében, és ez azt is jelenti, hogy olyan kézikönyvekre és szakmai útmutatókra van szükség, amelyek naprakész tájékoztatást nyújtanak a kutatók és az érdeklődők számára is. Úgy tűnik, hogy mindennek megvalósítására az internet kínálja a legjobb lehetőséget. Grynaeus András munkája, amelyet az Archaeolingua Kiadó elektronikus könyv formában jelentet meg egy, a régészeti keltezés lehetőségeit gyökeresen átalakító módszert mutat be. A könyv, amely több szempontból is újdonság a magyar régészeti publikációk közt, a dendrokronológiáról, a fa évgyűrűkre alapozott keltezési módszerről kínál összefoglalást. A kézikönyv a különböző korszakokból származó famaradványok kutatásának gazdag lehetőségeit (éghajlattörténet, erdőgazdálkodás, a fafeldolgozás kutatása, stb.) ismerteti meg az olvasókkal. A kiadó elképzelései szerint további digitális kötetek is követhetik majd, elsősorban úttörő régészeti módszerek és szakterületek bemutatása céljából.
Előző számunkban olvashatták Pásztor Emília archaeoasztronómiai tárgyú cikkét, amelynek most megjelenő folytatása újabb izgalmas kérdéseket tárgyal. A szerző kiváló felvételekkel illusztrálja a Nap és Hold körül megjelenő légköri jelenségeket, amelyek főként a bronzkori tárgyakon előforduló asztrális szimbólumok előképei lehettek. Az általa felvetett értelmezések újszerűek, bizonyára vitára is alkalmat adnak. Azt azonban joggal feltételezhetjük, hogy a légköri jelenségek következtében különleges formában megjelenő égitestek látványa hatott az őskorban élt emberekre, és ezek absztrakt képi ábrázolásai megjelenhettek akár egymástól távol eső területek különféle díszítőmotívumaiban is. A szerző ismerteti a témával kapcsolatos, folyamatban lévő kutatási projekteket, melyek megvalósítása csak több tudományág (klimatológia, asztrofizika, antropológia, néprajz) összefogásával lehetséges.
A kézművesség története, az egyes mesterségek emlékanyagának kutatása mindig is fontos helyet foglalt el a hazai régészeti munkákban, és külön hangsúlyt kapott az iparrégészeti vizsgálatok keretében, amely jellemzően interdiszciplináris kutatási terület. Az egyes tárgyak készítésének módszere, technológiája nemcsak egyes korszakokra jellemző, hanem adatokat szolgáltathat a népcsoportok, műhelyek, kézművesek kapcsolatrendszerére vonatkozóan is. Az egyes technológiai megfigyelések a „tudásátadás” (knowledge transfer) múltbéli formáit világíthatják meg, míg a régészeti ásatásokon előkerülő félkész termékek, a rontott darabok és elkészült tárgyak a gyártási folyamat lépéseit mutatják meg. A népvándorláskor kutatásában mindig is központi kérdés volt, hogy az egyes népcsoportokhoz milyen eszközök, milyen anyagi kultúra köthető. Gindele Róbert cikke viszont arra tett kísérletet, hogy a kézműves termékek elemzése segítségével felvázolja a kézműves technikák kapcsolatrendszerét egy adott régióban, amely az etnikai csoportoktól részben eltérő mintázatot mutat. Mindezek a kérdések ismételten arra mutatnak rá, hogy az iparrégészeti emlékek és a kézművesség kutatása is csak úgy képzelhető el, ha különféle tudományterületek szakembereinek együttműködésére támaszkodhatunk.