Vicze Magdolna,[1] Marie Louise Stig Sørensen[2] és Joanna Sofaer[3]
Százhalombatta-Földvár[4] lelőhelyen az utóbbi két év során folytatott régészeti kutatás összetett problémákat és kihívásokat hozott, ugyanis a lelőhely nem úgy “viselkedett”, mint ahogy az egy szokványos bronzkori településhalom esetében várható lett volna. Nem találtunk padlószintekből, égett faltörmelékekből és szintfeltöltésekből álló rétegsorokat – majd ezeken újabb padlószintet –, ahogy azt a tankönyvi példákban általában szerepel.
Ehelyett a lelőhely fejlődésének egy sokkal bonyolultabb rétegsorral jellemezhető fázisát dokumentáltuk. A házakat szemmel láthatóan már nem következetesen építették egymásra, nem voltak mind kiégve, valamint a padlók és falak esetében használt anyagok rendkívül sokfélék voltak és el is tértek a rétegtanilag magasabban található jelenségek esetében használt anyagoktól. Emellett a jelenségek és rétegek egy részét intenzíven bolygatták, roncsolták és ez nem pusztán csak annak volt köszönhető, hogy a házbelsőkben gödröket ástak (ami egyébként a Vatya-kultúra házaira oly jellemző). Egyrészt ugyanis a gödröket a házakon kívül eső részen azonosítottuk: bizonyos területeken sűrűn egymás mellett, részben egymásba is vágva jelentkeztek, ami arra utal, hogy egy időben több egymás melletti gödröt használtak, vagy kronológiailag szoros egymásutánban egy behatárolt területen belül nyitották őket. Másrészről döntő bizonyítékot találtunk a talaj mozgatására, felszedésére is, ám ennek a folyamatnak a rekonstruálása nem volt egyszerű.
Különösen feltűnő volt a jelenségek és rétegek nagyfokú bolygatása, ami olyan intenzív használati periódusra utal, melynek során nem volt lehetőség arra, hogy különálló rétegek fokozatosan egymásra rakódjanak. Ugyanakkor a lelőhelyen belül voltak olyan területek, ahol nagyobb mennyiségű talajt halmoztak fel, ahol mintha valamiféle szintfeltöltés folyt volna. Itt akár 40 cm vastag homogén talajrétegek is képződtek. E rétegek talaja antropogén jellegű volt, de a régészeti leletek tekintetében különböztek: némelyikben nagy mennyiségű paticstöredékkel, faszénnel, erodált felületű kerámialeletekkel találkoztunk, máshol viszont sokkal “tisztábbak” voltak a rétegek, igen csekély mennyiségű régészeti lelettel. Az ilyen rétegek egyetlen eseményhorizonthoz kötődhettek, vagy kronológiailag szorosan következő – pl. napi rendszerességű – tevékenységhez kapcsolódhattak, mivel felületképződés nem volt megfigyelhető közöttük. Ugyanakkor voltak olyan más területei is a lelőhelynek – sokszor egymással szoros szomszédságban –, ahol a talajrétegeket sűrűn egymásra rétegződve figyeltük meg, vagyis több, rétegtanilag jól elkülönülő betöltés követte egymást. Összességében ezzel jellemezhető az az intenzív használati periódus, amely a magasabban található – későbbi – települési szintekhez képest eltérő „szabályosságokat” követett (vagy éppenséggel “szabálytalannak” volt mondható). Ezen időszak folyamán olyan nagyléptékű felújítási munkálatok folyhattak, melyeknek köszönhetően jelentős mennyiségű (több száz liternyi – vagy inkább kosárnyi) földet mozgattak a lelőhelynek egy bizonyos részére, hogy a korábbi jelenségeket elfedve egyenletes felszíneket hozzanak létre. Mind az ásatás folyamán, mind az interpretáció szempontjából különleges kihívást jelentett az ehhez használt hamu, illetve homok mennyisége, illetve az, hogy ezeket a felszíneket végül is nem agyagból, hanem antropogén jellegű talajból képezték.
Nagyobb mélyedésekben és sekély gödrökben különféle (a fehértől kezdve a szürkén át a rózsaszínig terjedő) árnyalatú rétegekben találtunk hamut. E rétegek csupán néhány centiméter vastagok voltak, de összességében – tekintve, hogy egy adott jelenség betöltésében több is lehetett –, a hamu mennyisége számottevő volt. A hamu jellege – a fitolitokból következtetve – több esetben szénafűvel való tüzelésre utalt. Arra vonatkozólag, hogy a lelőhely területén miért találunk ilyen mennyiségben szénafüvet – szemben a náddal, illetve más tetőfedéshez használt anyagokkal, vagy az élelmiszerek feldolgozása során képződő szecskával – nem kínálkozik más ésszerű magyarázat, mint az, hogy valamire egyébként is használták. A gödörszerű jelenségekben való deponáció arra utal, hogy szántszándékkal tárolták, eltérően a későbbi, rétegtanilag feljebb található jelenségektől, amikor is a járófelszínen felhalmozva, vagy égett házakból származó, másodlagos helyzetű maradványanyagként volt fellelhető. Ennek okait illetően bizonyosat nem tudunk mondani, a hamut talán egyfajta tisztítószerként használták és tárolták, talán azért, hogy a lakóhelyet időszakosan megtisztítsák az egészségre ártalmas szennyeződésektől, de valamilyen más specifikus feladat is elképzelhető. Ilyen célokra a fahamu alkalmasabb lett volna, ami viszont valószínűleg túl értékesnek számított ekkoriban ahhoz, hogy ilyen módon használják fel.

A homok esetében más okozott fejtörést. Az ásatásnak ezen a szintjén úgy tűnt, hogy sokkal inkább homokot használtak a járófelszínek és más jelenségek kialakítása során, eltérően a későbbi szintektől.[5] Ennek oka nem tisztázott, hiszen kéznél volt a jó minőségű agyag is, mivel a tell (településhalom) egy nagyobb agyagnyerőhely mellett található. A magas homoktartalmú agyag talán jobban megfelelt bizonyos korabeli igényeknek. Mindenesetre számunkra ez azt jelentette, hogy sokkal nehezebben lehetett észlelni és beazonosítani a padlószinteket, mivel a homok, illetve a magas homoktartalmú agyag nem tömörödött ugyanúgy, ahogy az agyagosabb rétegek, és a mindennapi használat nyomait sem lehetett olyan jól megkülönböztetni. A ház más részei esetében is használtak homokot, ennek következtében pedig a patics is sokkal porózusabbá és omlékonyabbá vált. A túlságosan homokos agyagnak nem volt meg az a plaszticitása és tapadása, amely a későbbi épületek esetében használt agyagot jellemezte, ezért erős kötőanyagra volt szükség. Valószínű, hogy nagy mennyiségű trágyát használtak fel erre a célra. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a talált paticsok nagyon puhák, omlékonyak, laza állagúak voltak, és nagy mennyiségű szerves anyagot tartalmaztak.
Úgy tűnik, hogy a padlók esetében használt anyag is szintén sokféle volt ekkoriban, és legtöbbször szürke színű, antropogén talajokat használtak a kemény, letaposott járófelszínek esetében. A homokhoz hasonlóan ez sem tömörödött annyira jól, mint a tiszta agyag, s emiatt a felszín már a bronzkori használat folyamán feltöredezett, illetve levált. Nehéz belátni, hogy miért választották ezt a talajt a közelben hozzáférhető tiszta agyag helyett. Amennyiben a tell települések építési hagyományaival szeretnénk összhangba hozni mindezeket a megfigyeléseket, akkor úgy tűnik, hogy ebben a fázisban nem a házhelyek, hanem a lelőhely talaja újult meg az újabb épületekkel összefüggésben. Bárhogy is volt, számunkra ez azt jelentette, hogy a padlószintek csak foltokban maradtak meg, és a javítások miatt sokszor többrétegűek voltak (ld. Kovács megjelenés alatt álló dolgozata),[6] valamint a padlók és falak összeeresztését nehezen lehetett érzékelni.
Egy másik érdekes megfigyelés az elszenesedett gabonamagvak és hüvelyesek mennyisége. Bár a feljebbi szinteken is találtunk hasonló botanikai maradványokat – például kosarakban lévő magvakat, és (legalább egy esetben) a gerendafödém alatt szárított és az egyik ház összeomlása következtében a padlószintre zuhant lencseszemeket –, a jelenlegi szinteken dokumentált leletek ezektől eltérőek voltak. A gabonát és hüvelyeseket gödrökben tárolták, rétegezve és egymástól valamilyen anyaggal elválasztva, vagy sekély mélyedésekben, vékony rétegekben. Talán a raktározás módja változott meg ekkoriban, vagy valamilyen speciális célból tárolt áruról lehetett itt szó.

Azon túlmenően, hogy a lelőhely a hosszú használati periódus folyamán nem volt egységes jellegű, miért is lehetnek fontosak a fent elmondottak? Az építőanyagok használatát, az építmények helyét és időbeli megjelenését, a tárolás módját és a lelőhely használatának intenzitását érintő változások azért különösen érdekesek, mivel úgy tűnik, hogy mindezek a kora bronzkori (Nagyrév), illetve a középső bronzkori (Vatya) kultúrák közti váltás miatt következtek be. Ez talán elsőre meglepő, de valójában nem is annyira.
A lelőhelyen talált kerámiák egy másik aspektusból is rávilágítanak a változásokra. A mindennapi élet komplexitásáról és kifinomultságáról árulkodnak, és arra ösztönöznek, hogy végiggondoljuk, hogyan is értékeljük ezt a különleges gazdagságú leletanyagot. Kulcsfontosságú, hogy megértsük, hogy a kerámiahasználat változásai hogyan követik egymást időben, és ez hogyan tér el a régészeti anyag más aspektusaiban érzékelhető időbeli mintázatoktól. Az eddigi eredmények továbbá arra nézve is betekintést engednek, hogy a Százhalombatta-Földvár település esetében dokumentált leletegyüttes miben tér el a már jobban ismert temető leletanyagától, a kettő ugyanis nem szükségképpen egyöntetű.
A településről származó leletanyag sokszor rendkívül töredékes állapotú. Bár ez nehézséget jelent a teljes edényleletekre alapozó tipológiai megközelítés szempontjából, ugyanakkor interpretációs szempontból különféle lehetőségeket kínál a településen megfigyelhető változások és a lelőhelyhasználat alakulása közötti kapcsolat megértésére.[7] Annak érdekében, hogy jobban megérthessük a település használatát és az emberi tevékenység időbeliségét, részletes vizsgálatokat végeztünk például azzal kapcsolatban, hogy miként kerülnek a földbe a kerámialeletek, illetve mi okozza felületi kopásukat. Emellett el tudtuk különíteni a lelőhely azon területeit, amelyekre hosszúi ideig tartó elsődleges rétegképződés volt jellemző, azoktól a másodlagos jellegű felületektől, amelyeket valószínűleg a tell széléről származó, vegyes korú leletek egyszeri deponálásával hoztak szándékosan létre. Be tudtuk azonosítani azokat a felületeket is, amelyek majdnem érintetlenek voltak, valamint azokat, amelyek erősen letaposottnak tűntek, mint a lelőhelyen átvezető rendszeresen használt utak.
Az elemzések egy további iránya a kerámiatechnológia részletes vizsgálata, a nyersanyagforrás, anyagösszetétel és készítéstechnológia kérdéseire fókuszálva. Ez kiegészíti a hagyományos – az edénytípusokat és díszítéseket számba vevő – tipológiai megközelítéseket, és lehetővé teszi, hogy az egész települést érintő szinkrón és diakrón változásokat lekövessük. E munka során gyűjtött adatokból meg lehet határozni, hogy a fazekasok hogyan változtatták termékeiket, és rá lehet mutatni a relatíve lassan változó formakincs, illetve a gyakrabban változtatott nyersanyag és kerámiaösszetétel közt fennálló érdekes viszonyra. Ez utóbbi különösen fontos, ha a településen zajló változásokat és az egykor itt élők környezethez való viszonyát szeretnénk jobban megérteni.
A hagyományos tipológiai-kronológiai megközelítés kritikája – mely szerint a kerámiahasználatban bekövetkező változásokat csupán a divat, és a közösség, vagy a készítők közös preferenciái határozzák meg – arra késztet, hogy azt gondoljuk, hogy a kerámiára alapozott kronologizációs rendszer nem feltétlenül függ össze a társadalmi változások más aspektusaival. Emellett más tell települések – pl Feudvar – interpretációja kapcsán a kontinuitást, ti. a kora és középső bronzkor közötti hosszú és zökkenőmentes átmenetet hangsúlyozták.[8] E megfigyelések szerint a tellek fejlődése fokozatos, az érintett közösségek pedig alig érzékelték a változásokat. A Százhalombatta-Földvár lelőhelyen végzett ásatások újabb eredményei alapján mégis olyan kép bontakozik ki, amely többszintű életmódváltozást tükröz, ez pedig befolyásolhatta az itt élők döntéseit, az együttélés stratégiáját, a közösség létrehozását és fenntartását. Az elkövetkező évadok ásatásainak feladata lesz, hogy kiderítse vajon az elmondottak valóban az átmenet időszakához kapcsolódó jelenségek-e, s vajon a mélyebben található régészeti rétegeket elérve a tell lakóinak életmódja ismét „visszatér”-e a megszokott kerékvágásba.
Megjegyzés: A 2016-2017-es ásatásokra mindkét évben július folyamán került sor, mint rendesen, a budapesti, cambridge-i, pécsi, leideni, southamptoni, szegedi, illetve egyesült államokbeli egyetemek diákjainak részvételével. Az ásatásokat Vicze Magdolna, Joanna Sofaer, és Marie Louise Stig Sørensen vezette, az egyes szelvények munkálatait Maikel Kuijpers és Catalin Popa felügyelte.

Ajánlott irodalom
Sørensen, M. L. – Vicze, M. 2013: Locating Household Activities on a Bronze Age Tell. In: Madella, M. – Kovács, G. – Berzsenyi, B. – Briz i Godino, I. (eds): The Archaeology of Household. Oxbow Books.
Vicze, M. 2005: Excavation methods and some preliminary results of the SAX Project. In: Poroszlai, I. – Vicze, M. (eds): Százhalombatta Archaeological Expedition. Report 2. Százhalombatta, 2005, 65–80.
Vicze, M. 2013a: Middle Bronze Age Households at Százhalombatta-Földvár. In: Anders, A. – Kulcsár, G. – Kalla, G. – Kiss, V. – Szabó, G. V. (eds): Moments in Time. Papers Presented to Pál Raczky on His 60th Birthday. Prehistoric StudiesI. Prehistoric Society, Eötvös Loránd University, L’Harmattan, Budapest, 757–769.
Vicze, M. 2013c: Expecting the Unexpected: Százhalombatta-Földvár Surprises Once Again. In: Bergerbrant, S. – Sabatini, S. (eds): Counterpoint: Essays in Archaeology and Heritage Studies in Honour of Professor Kristian Kristiansen. BAR International Series 2508, 71–76.
[1] “Matrica” Múzeum, Százhalombatta
[2] Department of Archaeology, University of Cambridge
[3] Department of Archaeology, University of Southampton
[4] A lelőhely általános bemutatását lásd: Poroszlai, I. – Vicze, M. (eds): Százhalombatta Archaeological Expedition (SAX) Annual Report I. Százhalombatta, 2000; Poroszlai, I. – Vicze, M. (eds): Százhalombatta Archaeological Expedition (SAX) Annual Report 2. Százhalombatta, 2005; M. Vicze – J. Sofaer – M-L. Stig Sørensen: Glimpsing Social Organisation – Evidence from the Bronze Age tell at Százhalombatta-Földvár/ A társadalmi szerkezet régészeti lenyomata – Adatok a százhalombattai bronzkori tellről. in: Hungarian Archaeology E-Journal – 2014 Summer.
[5] Sørensen, M. L. et al. 2010: Households. In: Earle, T. – Kristiansen, K. (eds): Organizing Bronze Age Societies. The Mediterranean, Central Europe, and Scandinavia Compared. Cambridge University Press, Cambridge, 122–154.; Vicze, M. 2013b: Some aspects of households at the Bronze Age tell of Százhalombatta-Földvár. MUMOS VII. Őskoros Kutatók VII. Összejövetele, 2011. március 16–18. Százhalombatta, Matrica Múzeum. Ősrégészeti Levelek/Prehistoric Newsletter 13 (2011), 178–189.
[6] Kovács, G. Építéstechnikai megfigyelések lehetőségei vékonycsiszolatok segítségével Százhalombatta-Földvár lelőhelyen. MUMOS XI. in press.
[7] Barclay, A. – Knight, D. – Booth, P. – Evans, J. 2016: A Standard for Pottery Studies in Archaeology. Prehistoric Ceramics Research Group, Study Group for Roman Pottery, Medieval Pottery Research Group: Historic England.
[8] Hänsel, B. – Medović, P. 1991: Vorbericht über die jugoslawisch-deutschen Ausgrabungen in der Siedlung von Feudvar bei Mošorin (Gem. Titel, Vojvodina) von 1986-1990. Ber.RGK 72, 45-204; Falkenstein, F. – Hänsel, B. – Medović, P. 2016: Feudvar near Mošorin (Serbia) – Excavations and research in a Micro-region at the Confluence of the Danube and Tisza: a recapitulation after thirty years, In: Kroll, H. – Reed, K.: Die Archäobotanik. Feudvar III. Würzburger Studien zur Vor- und Frühgeschichtlichen Archäologie 1. Würzburg, 5–36.